2013.08.17 – Engesztelés

Szökefalvi “Augusztusi” engesztelés

S

zeretettel várunk mindenkit az augusztusi Szüzanya által kért szökefalvi engesztelő napra. “Köszönöm ha jöttél, Szökefalvi Asszony, Te Erdélyt járó, égi Szüzanya.” (Mottó)

Baricz Lajos hívatása, foglalkozása szerint katolikus pap, borzonti születésű, a marosszentgyörgyi egyházközség plébánosa, szentszéki tanácsos.  A Gyulafehérvári Római Katolikus Kántoriskola után elvégezte a Hittudományi Főiskolát. Kolozsváron kezdte pályáját, és 1990 óta Marosszentgyörgyön a Római Katolikus egyházközség plébánosa.

Verseket diákkora óta ír. 1992- 95 között a budapesti Testnevelési Egyetem mentálhigiéné szakán képesítést szerzett, 2007-ben a Szent György Lovagrend tagjává választották. 2009-ben Borzont község díszpolgári címét kapta meg.

Mindenért amit eddig egyházáért, híveiért, Marosszentgyörgy népéért tett, a köz javát szolgáló tevékenységéért már régen kiérdemelte az elismerést, a köszönetet. Több verseskötete is jelent meg. Verseiben Isten közelségéről, a papi hivatásról az emberi esendőségről vall.

 

  • Dátum: 2013. augusztus 17.
  • Tartam: 15:00 – 23:00
  • Helyszín: Római Katolikus Templom
  • Vendég: Baricz Lajos plébános
Nt. Baricz Lajos Plébános

Nt. Baricz Lajos

Szentszéki tanácsos

  • Lelkész

Tekintse meg az Engesztelö Nap részletes programját:

  • 15:00 -15:15
  • 15:15 -16:00
  • 16:15 -17:00
  • 17:00 -17:05
  • 17:15 -18:30
  • 18:30 -22:00
  • 22:00-
  • Az Irgalmasság Rózsafüzére
  • ELMÉLKEDÉS I  - “Mária, Te az vagy, aki mindig voltál”
  • ELMÉLKEDÉS II – “Mária, Te az vagy, aki mindig voltál”
  • “Imádkozzatok Velem minden-nap 5 percet, délután 5-kor”
  • Keresztút
  • Engesztelés
  • SZENTMISE – celebrálja Baricz Lajos plébános

További információk a FényKirálynö Egyesület ill. a Plébánia elérhetöségein lehetséges!


Szőkefalva (románul Seuca, németül Dunkeldorf) falu Romániában, Maros megyében. Közigazgatásilag Vámosgálfalvához tartozik. Dicsőszentmártontól 3 km-re keletre a Kis-Küküllő bal partján fekszik.


A Római Katolikus Templom a szökefalvi település táblájától 1300 m-re, a balra található Trandafirilor utcából közelíthetö meg.

  • RO-547255 Seuca nr. 465
  • +40.265.425.501
  • +40.740.489.556
  • igyorgy17@yahoo.com

Idöjárással kapcsolatosan klikkeljen a baloldali képre vagy az alábbi linkek egyikére, amely a hivatalos meteorológia weboldalakra irányítják át.


Orvosi ellátás szükség esetén az alábbi címek, elérhetöségek egyikén lehetséges:

  • RO-547255 Ganesti nr. 292
  • +40.265.425.220
  • Dr. Kovács Stefan Titus

Polgármesteri hivatal a hét minden napján áll az ügyfelek rendelkezésére ügyintézés céljából:

  • RO, Ganesti
  • Str. Principală, Nr. 548
  • +40.265.425.101
  • contact@primariaganesti.ro

Bevásárló központ ebben a megyében ennek a városnak a közelében található település, amelyet meg lehet közelíteni innen is onnan is. Térkép balra.

  • RO-545600 Tarnaveni
  • Str. Victoriei, 20-22
  • Nyitvatartás: 08:00 -21:00