Az én templomom

Az én templomom

Ha valaki részt vett az elmúlt héten Marosvásárhelyen,  a város szívében elhelyezkedő  Keresztelő Szent Jánosról  elnevezett templomban zajlott három napos lelkigyakorlaton, és még mindig nem kiáltja világgá, hogy emberek ébredés, akkor tekintse elfecsérelt időnek, és ne  mondja el senkinek, hogy mivel töltötte a csütörtök, péntek és szombat délutánját. Jobb ha elfelejti.

Ugyanis a plébánia vezetősége, méltó komolysággal vette, a meghirdetett „Plébániák évét”  és roppant gazdag  tevékenységgel  kezdte már januárban az újévet.  Msgr. Potyó Ferenc pápai prelátus mondotta, hogy  a plébánia „ a hívek lelki családja „  Ez a jelző pontosan ráillik az én templomomra.

 A nagyböjt negyedik hetén, T. Márton István, gödemesterházi  plébános hirdette az igét  és egyben  lelkigyakorlatot  tartott a jelenlevő hívek számára.

Ezekben a napokban, amikor az emberek milliói a bűneikkel büszkélkednek, nyíltan kérkednek erkölcsük hiányával, hirdetik, hogy a bűn sohasem károsít meg minket Isten szemében, kigúnyolják a Megváltónkat, nagyon időszerű volt ez a lelkigyakorlat. Most amikor a hitélet terén elhidegülést látunk a tömegekben, amikor a vallás gyakorlása el van hanyagolva, évről-évre csökken az „igaz hitben” élők száma, most amikor a nagy városokban a mise hallgatók száma, a gyónók száma, a szentségekkel ellátott haldoklók száma egyre kisebb, nagyon kellenek az ilyen és efajta lelki felrázások.

Most amikor egyre többen vannak akik meggyőződéssel állítják hogy nincs Isten, hogy nincs Gondviselés, nincs isteni igazságszolgáltatás, nincs túlvilág… Most amikor az egész gondolatvilágunkat az anyagi gondok foglalják el, most amikor teljesen megfeledkezünk az evangéliumi igéről „ Keressétek elsősorban az Isten országát és az Ő igazságát”(Mt.6,33). Most amikor a Miatyánknak csak azt a részét mondjuk ki hangosan, hogy „ a mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”, és a többi részét csak mormoljuk és nem is figyelünk arra amit mondunk, most amikor „a nyugati templomok” -ból” kidobják a Krisztus szobrát, az iskolákból a szent képeket, most amikor nagyon sok felszentelt szolga az ördög szekerén utazik, csak közönséges munkahelynek tekinti a papi hivatást, most amikor a Sátán körüljár a világban, hogy minél több lelket elnyerjen, ÓRIÁSI szükség van a gerinces, buzgó-papokra. Most van szükség a hitéről bizonyságot tevő papokra, most van szükség lélekmentő papokra, most van szükség  apostolokra, igaz pásztorokra, most van szükség sok munkásra a szőlősben. Most van szükség, hogy a papság a feladatának magaslatán álljon, hogy szívből eredő odaadással, apostoli buzgósággal és önzetlenséggel, természetfölötti szeretettel végezze a lelkipásztorkodás krisztusi munkáját minden jelenlegi és jövőbeli nehézségekkel szemben.

Úgy papoknak mint hívőknek, szükségünk van a lelki megújulásra, amelyet a lelkigyakorlatok révén érhetünk el. „ Újuljatok meg lélekben és érzületben s öltsétek magatokra az új embert.”(Ef.4,23)Ahogy Ft. Potyó atya  mondotta, a lelkipásztorkodás tehát a plébánia, illetve az egyházmegye kereteiben mozog.

A plébánián a plébános a középpont, ahonnan minden kiindul. Egyszersmind a felelős a rábízott nyájáért. Neki mondja az Úr:  ”Legeltesd az én bárányaimat”, és rajta fogja számon kérni minden egyes bárányt.Vajon fogja-e a „nagy számonkérés” napján mondani: ”Akiket nekem adtál, senki sem veszett el közülük, hanem csak a kárhozat fia lett.” (Jn.17,12)A plébánosnak számolni kell Isten előtt minden egyes lélekért, amely gondjaira volt bízva. Óriási a felelősség, amely egy-egy plébános lelkére nehezedik.

Kellő felelősséggel választott témát Márton atya a Paulo  Coelho a “Ceruza meséje” című elbeszélés nyomán.  Tanúságot tett hitéről, hivatásának megfelelő komolysággal próbált  egyszerű szavakkal fogalmazni, hogy mindenki számára érthető legyen az, hogy minden csak attól függ,  megfogjuk-e Isten kezét mint egy ceruzát és hagyjuk-e, hogy Ő írja az életünket, vagy mi magunk rajzoljuk meg napjainkat a sátán sokszínű, csábító filctollával. Minden attól függ, hogyan nézed a dolgokat. Teréz anya szavai jutnak eszembe, mikor visszagondolok e fiatal plébános  által választott témára: ” Én egy kis ceruza vagyok Isten kezében, aki  a világnak szerelmes levelet ír.”  AKARUNK-E MI IS CERUZA LENNI ISTEN KEZÉBEN ?

 

 

A ceruzának öt értéke van, amit ha sikerül megtartanunk, olyan emberré válunk, aki egész életében békében fog élni a világgal:   az első, hogy kell legyen  egy kéz   amelyik ír vele. Amelyik vezeti  életünket. Legyen Isten ez a kéz. Legyen meg az Ő akarata. Az Isten megfogja életünk kezét és ír vele Írja az életünket. Ha egyszer odaadtad Istennek az életedet akkor úgy kell élned, hogy Isten fogja a kezed !

 A második értéke a ceruzának, hogy ha írunk vele elkopik, de mindig újra lehet hegyezni. Persze, ez éles fájdalmat okoz, de végül élesebb, hegyesebb lesz. A nagyböjt  pontosan alkalmas arra, hogy újra hegyezzük életünk ceruzáját. Erre alkalmas a gyónás. El kell tudni viselni a fájdalmakat, mert ezek jobbá tesznek minket.

A ceruza megengedi a radír használatát. Egyetlen íróeszköz amelyik megengedi a radír használatát. A bűnbánat által az Úr kitöröli a bűneinket és többé nem emlékszik rájuk. Persze nagyon nehéz bocsánatot kérni. Az egész liturgia arról szól, hogy az ember találkozni akar az Istennel és bocsánatot akar kérni.”Uram irgalmazz, Krisztus kegyelmezz” (vámos). A liturgia végén énekeljük a Dicsőséget, mert meg akarjuk köszönni és dicsőíteni akarjuk Istent. (érdemes végig elmélkedni, hogy mit is üzen nekünk Jézus a szentmisében).

A ceruzának nem a fája, a külső értéke a fontos, hanem a grafit, a belseje. Ha az emberek legalább  egy negyed annyit   foglalkoznának  a lelkükkel annyit mint a külsejükkel, akkor nem lenne gond. Pedig a ceruza meg akar tanítani arra, hogy nem a külső a fontos, hanem a belső. Melyek azok az erények amelyeket nap mint nap gyakorlok? Van-e tartalma az életemnek, vagy belül nagy az űr?

És az ötödik, az utolsó értéke a ceruzának, hogy ha írunk vele nyomot hagy. Mindenhol nyomot hagy, a családunkban, a gyerekekben, a baráti körünkben. Csak az a fontos, hogy milyen nyomot hagy, jót vagy rosszat. Ahhoz, hogy jó nyomot hagyjunk, meg kell tapasztalnunk Isten szeretetét !

                                                   Ne  késlekedjünk, nehogy az ősellenség megelőzzön bennünket !

                    Márton atya köszönjük szépen!   „Égni kevés, világítani hiú dolog, égni és világítani, ez tökéletesség „ (Szt. Bernát)

Vári Gabriella

Share this Post: Facebook Twitter Pinterest Google Plus StumbleUpon Reddit RSS Email

Related Posts

Leave a Comment

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>